13. fejezet

Jack 

Tél fele közeledett az idő. Az erdő reggel még nagyon hideg volt, a füvet és a bokrokat zúzmara borította. De az időjárással ellentétben a tervem nem változott meg - beszélnem kell azzal, aki segíthet rajtunk. Craig. A házból kilépve a zúzmarás fű először szinte égette a bőrömet - mivel átváltozás alkalmával mindig elvesztettem a cipőmet most mezítláb indultam el. A levegő épp eléggé lehűlt ahhoz, hogy a fű zavarjon pár percig, aztán hozzászoktam és teljes nyugalommal mentem tovább. A hideget nem éreztem, de a bőröm egyre vörösebb lett.
Nem baj. Nem sokáig kell már az emberi alakom. Az átváltozás valahogy könnyebben ment, mint máskor, meglepően könnyű, túl természetes. A csontjaim nem törtek, ahogy szoktak, inkább elhajlottak, mintha gyurmából lettek volna. A látásom pedig sokkal élesebb lett, a világ hirtelen megtelt színekkel, különleges világos és nagyon sötét árnyalatokkal... és az illatok... több illat, gyönyörű, nehéz fenyőillat, a hideg illata, ami egy kicsit szúrta az orromat, a föld erős, kellemes, sokszínű illata.
Mosolyogtam, azt hiszem, de nem tudhattam biztosan.
Az erdő fehér, zöld és barna árnyalatai, a fák, bokrok és a fűszálak elrohantak mellettem, összemosódtak. Élveztem a futás minden pillanatát.  Néha ember voltam, néha farkas, de nem vettem észre az átváltozásokat. Egyre közelebb kerültem a hegy lábához. Megváltozott a növény, egyre hidegebb lett... egyre közelebb kerültem a célomhoz.

Craig háza a hegy lábánál, a hegybe építve állt és tökéletesen beleolvadt a környezetébe. A ház oldalára futónövények kúsztak fel, néhány éppen virágzott,, és még láthatatlanabbá tették ezzel az épületet. Leültem a fűbe és vártam, aztán az ajtóhoz mentem. Nehéz, sötét fából készült ajtó. Kopogtam, és pár perc múlva lépteket hallottam. Aztán kulcs forgását a zárban, majd végül kinyílt az ajtó és ott állt Craig. Sápadt volt, és nagyon fáradtnak látszott. Intett, hogy menjek be. A ház csendes volt, halk idegességgel teli.
Craig kinyitotta az egyik ajtót. A kis szobában egy keskeny ágyon a húga, Hannah feküdt csukott szemmel, ajkain nyugodt,  boldog mosollyal. Beszélt, szinte folyamatosan. A szavai nem kapcsolódtak mondatokká.
fény... elsők... őrzők... fény...
Nem álmodott, inkább látomása volt, de elképzelni se tudtam, mit láthatott.
Amint kiléptünk az ajtón Craig  a konyha felé intett.
- Miért jöttél, Jack?
- Nekem és a falkának segítségre lenne szükségünk. Vadásznak ránk.
- Tudod, hogy ide bármikor jöhettek.
- Köszönöm..... És.... Mi van Hannah-val?
- Ő.. lát. Látomása van, már két napja. Azt várom, hogy felébredjen. Próbáltam felébreszteni de sírva fakadt és azt mondta, fáj neki.

Nem tudtam, de eközben Hannah a másik szobában a következő mondatot ismételgette: "Jack, neked még van választásod."