7. fejezet

(Sziasztok! Ez a fejezet eredetileg nem volt betervezve, viszont egy barátom egy beszélgetés során emlíette nekem, hogy szívesen belenézne Jack fejébe. És mivel Csabinak, ennek a barátomnak ma szülinapja van, úgy gondolom, az én ajándékom (egy része) ez lesz neki. Boldog szülinapot Csabi, remélem tetszeni fog! :D) 

Jack

Azóta, hogy Ailen nem volt a falka tagja, nem volt egy nyugodt estém. Vagy nem tudtam aludni, vagy rémálmaim voltak. A rémálmaim mind arról szóltak, hogy rosszul tettem, hogy elküldtem Ailen-t. Hogy meg fogom bánni. És a rémálmok hatására napról napra egyre jobban bántam. Persze ezt a falkatagok nem látták rajtam. Dickie néha napokra eltűnt. Sheba és Lily messziről elkerültek. Celeste... ő egyetértett velem a döntésről, de csak azért, mert Ailen miatt megsérült, és dühös volt. Mostmár ő is bánta.

Volt két kép, amit nagyon gyakran láttam magam előtt - az álmaimban is, és ébren is. Az egyik, amikor a "falkatanács" (amin Ailen nem tudott részt venni, mivel eszméletlen volt) minden személye rábólínt arra, hogy Ailent ki kell zárni a falkából, mert veszélyt hoz ránk. A másik Ailen tekintete. Ahogy nagy, könnyes szemekkel néz rám. Tőlem várja a választ a kimondatlan kérdésre: miért? Nagyon nehéz volt megtartani a pókerarcot, nem mondani neki, hogy jöjjön vissza... De ha ez akárkit is meggyőz, csak a falka érdekében tettem. Nem, ez nem túl meggyőző. Még önmagamat se tudom meggyőzni. A hajtóvadászat később is folytatódott, és nem sokat számított, hogy elküldtük - elküldtem - Ailent. A falka tagjai mégis elmászkáltak a háztól és ez nem tetszett. Mindannyian tudták, mekkora a veszély, és szerintem érdekelte is őket... ez inkább valami tűntetésféle volt.

Elgondolkoztam azon, hogy elviszem innen a falkát. Valahova, a hegyhez, vagy a hegyre, ahol nem keresnek minket. Rögtön eszembe jutott Craig, aki egy ideig biztos tudna szállást adni a falkának. Vajon a húga átváltozott már?

De ha a falka elmegy, Ailen végleg egyedül marad. Nem tudna megtalálni minket. Craig a legnagyobb biztonságban, és a legeltitkoltabb, legnehezebben megközelíthető helyen él. De a vadászat folytatódna. És Ailen meghalna nélkülünk. Viszont.. honnan tudjuk, hogy már nem tartja a kapcsolatot azzal az emberrel?

Bolond vagy? Majdnem meghalt miatta. Ennyi életösztöne neki is van... - gondoltam.

Meg kell találnunk. De előbb a falkám tagjait kell megtalálnom.

Milyen furcsa, hogy ennyi idő kellett, hogy rájöjjek... a falkatársaim tettei az én tetteimet is befolyásolják, de ettől még ők ugyanazok maradnak, és énis ugyanaz maradok, aki voltam. Egyszerűen nem hibáztathatom Ailent. Szörnyű dolgokon ment keresztül, olyanokon, amiket mi elképzelni se tudnánk. (Igaz, hogy ő se tudja elképzelni, nekünk milyen a helyzetünk, mivel mi, többiek, mind megfertőzött farkasok vagyunk...)

Abban a pillanatban, mikor ezt gondoltam, valahogy rossz időben, rossz helyen voltam. Ezt akkor kellett volna gondolnom, mikor itt állt előttem, mikor nézett könnyes szemekkel. De akkor még ködös volt a fejem. A meglepetéstől, amit okozott azzal, hogy rám támadt. Aztán a meglepetéstől, hogy nem ölt meg. Megtehette volna. Erősebb nálam. Nem tudja, de erősebb.

Miért nem lehet visszamenni az időben??

6. fejezet

Ailen

A találkozás Alison-nal... furcsa volt. Ez egy kicsit enyhe kifejezés, de jobb szó nem jut rá eszembe.
Alison nagyon hasonlít Dickie-re. Hosszú, göndör, barna haja van, és barátságos arca. Olyan, mint Dickie, mindig mosolyog. Bár egy kicsit magasabb Dickie-nél... lehet, hogy a hét centis tűsarkainak köszönhette? És a szeme... a szeme is furcsa. Sárszínű. Mintha két teljesen különböző színt kevertek volna össze.
Al nagyon kedves volt hozzám, ami meglepett. Az alakváltók mindig bizalmatlanok voltak velem szemben. Általában megérezték, hogy Született vagyok, és mivel nem tudták, mire vagyok képes, inkább tartották a távolságot. Alison viszont úgy kezelt, mintha egy rég nem látott barátnője lennék. Kedves volt. Furcsa.
A kérdéseinkre elég hamar választ kaptunk, de mikor a hajtóvadászatra terelődött a szó, Al azt mondta, nem vette észre, hogy az emberek pánikolnának az erdei farkasok miatt.
- És vannak még mások? Olyanok, mint te? - kérdeztem tőle.
Egy pillanatig gondolkozott, nézte a fákat a ház előtt... aztán rám nézett, egyenesen a szemembe. Ez is meglepett.
- Van egy kislány... a hegy lábánál él a bátyjával. Hegyi oroszlán. De a bátyja vigyáz rá. Ő farkas, és igyekszik minél távolabb maradni a várostól. Ők nincsenek veszélyben.
- És mások?
- Van egy romkastély, a város szélénél... Állítólag szellemjárta, és néha beköltöznek ritka, hegyi állatok. Egyébként néhány hajléktalan fiatal lakja. Szerintem alakváltók, de még sose néztem utána.

.......

Elmentünk megkeresni őket. Nem volt nehéz, elég nehéz nem észrevenni egy félig leomlott kastélyt. Arra számítottunk, hogy barátságosak lesznek. Csak arra nem számítottunk, hogy a kastély üres lesz. Látszólag üres. Nem olyan volt, mint a képzeletemben.  Nem volt hátborzongató, baljós árnyékokkal, pókhálókkal. Tiszta volt és világos. Nem egy luxusvilla, de lakható. 

- Nem gondoljátok, hogy át kéne változni? Könnyebben észrevesszük őket, mint az emberi érzékeinkkel.

- Jó ötlet - mondta Dickie és Al teljesen egyszerre. 

Csak erre vártak. Nem volt időnk átváltozni.

5. fejezet

Dickie

Még hallottam Jack hangját a fejemben, mikor Ailen után indultam. Ami egyébként tilos lett volna.  
Az alfa parancsa szent. Nem szeretek parancsolgatni nektek - itt pontosan a szemembe nézett - de nem tehetitek ki magatokat annak a veszélynek, hogy kapcsolatba lépjetek Ailen-nel.
Tudtam, hogy hiába fogadtuk el Jack-et alfának és hiába bíztunk benne. Nagyon tisztelem, de tudom, hogy a halálba vezet minket. És ezen az úton nem vagyok hajlandó vele tartani.
- És még ő mondta, hogy a falkának mindig össze kell tartania... - mondtam, de senki nem hallotta. Ahhoz már túl messze voltam tőlük.
Nagyjából tudtam, hogy hol keressem. Fogadni mertem volna, hogy a tisztásnál táborozott le. Ott van egy patak - szóval van víz, és a vacsi is házhoz jön. A szarvasok oda járnak inni. Viszont azt is nagyon jól tudtam, hogy Ailen nem szeret farkas alakban enni. Nem szereti a nyers karját.
Már közel voltam a tisztáshoz és már éreztem a nyomait, hogy ott járt. A friss vér fémes illatát éreztem. Vadászott. És igen, pont ott, ahol gondoltam, ott ült zsákmánya maradványai mellett. Emberi alakban. Undorodó arccal. Lépteim zajára felnézett és elmosolyodott.
- Jut nekem is? - kérdeztem. Visszanézett a "szarvasmaradékra", az arckifejezése válaszolt helyette.
- Tied.
- Tudod, igazából nem kell.
- Gondoltam. Nekem se kéne. - az arcába visszatért a kicsit egészségesebbnek tűnő pirosas szín.
- Miért jöttél ide?
- Csak szeretném elmondani, hogy szerintem igazságtalan a falka döntése. Sajnálom, hogy akkor és ott nem álltam ki melletted.
- Tudom, Dickie. De az alfa szava szent, nem igaz? Jack már döntött, és te nem állhattál ellen. Elküldött volna téged is. Azt tetted, amit kellett. - Felállt és el akart menni, de tudtam, hogy valamit még mondanom kell. Nem hagyhatom magam lerázni.
- Tudod, igazából mindenki szeretné, ha visszajönnél. Sheba és Lily teljesen kikészülte, mióta elmentél...
- .... mióta elküldtetek....
- ... de Jack még azt se engedi meg nekik, hogy kimondják a nevedet!
Más lány talán kiborult volna, vagy sírva fakad. Nem is tudom. De ő nem. Teljesen nyugodt volt.
- Dickie, mondhatsz nekem akármit, nem tudom elhinni, hogy nem haragszotok. Fogadni merek, hogy Sheba és Lily egyáltalán nem hiányolnak. Igazából  azt is csak nehezen tudom elhinni, hogy te nem haragszol. Talán azért, mert én haragszom magamra.
Felnézett a sötétedő égre és dúdolgatni kezdett. Részéről a téma le volt zárva - részemről annyira nem.
- Tényleg szeretnénk, ha visszajönnél! Csak nem merjük megemlíteni Jack-nek....
- Nem akartok bajba kerülni, értem. Főleg miattam. Épp elég bajt okoztam már, nem? - hallgattunk, mert mindketten tudtuk, mennyire igaza volt. Csak nem akartuk kimondani.
Sokáig csendben maradtunk, egészen beesteledett. Aztán megkért, hogy mondjak valamit - mindegy, mit, csak ne a falkáról. Felejteni akart. Elkezdtem mesélni neki Alison-ról, a húgomról. Még soha, senkinek nem meséltem Alison-ról.
- Négy éves volt, mikor először átváltozott. Nagyon meglepett minket.
- Jéé.. Ő is farkas? Nem is mondtad...
- Nem, ő... fehér hollóvá alakul át... - ez volt a mi kis családi titkunk.
- Tessék? Mintha fehér hollót mondtál volna.
- Jól hallottad.
Meglepetten nézett rám, várta, hogy folytassam a történetet.
- Azt hiszem, mindig az elsőszülött a farkas, de nem vagyok biztos benne... még sosem találkoztam másokkal, akik olyanok, mint ő.
Szinte láttam, ahogy Ailen fejében váltják egymást a gondolatok. Alakváltó, fehér holló, Alison, különlegesek, mások, veszély. Aztán hirtelen megszólalt.
- Meg kell keresnünk őket.
- Miért?
- Ha mi veszélyben vagyunk, előbb vagy utóbb őket is felfedezik. Valószínűleg előbb. És akkor ellenük is hajtóvadászat indul. Figyelmeztetnünk kéne őket. Vagyis őt...
Megértettem. Előkotortam a zsebemből a mobilomat. Három nem fogadott hívás. Jack. Király. De nem foglalkoztam vele. Alison, Alison, Alison. Rögtön hívtam. Néhány szia, mi újság, jól vagytok? után megtudtam, hogy éppen hol lakik és egy találkozót is megbeszéltem vele. Rögtön tudta, hogy mire gondolok, mikor megemlítettem, hogy egy fehér tollas problémáról van szó. Mikor letettem a telefont Ailen-nel egymásra néztünk. Olyan volt az arca mint régen. Mikor még hozzánk tartozott.

4. fejezet

,,Ne feledd, hogy a farkas is érző lény. Messziről megérzi a szagodat."

A fogaim pár centire Jack nyakától csattantak össze. A többiek meglepetten hátrébb ugrottak. Igazából a saját reakciómon kicsit még én is meglepődtem, de ez nem változtatott a hangulatomon. A farkasok támadási szokásaihoz híven visszaugrottam, hogy felkészüljek a következő támadásra, de ez a pár másodperc, amit adtam nekik, épp elég volt Jack-nek, hogy összeszedje magát, és Dickie-nek is, hogy átváltozzon. Mikor felnéztem csak azt láttam,  hogy Jack előtt áll és rám vicsorog. Nem akart ő megtámadni, tudom, de nekem, mint támadás előtt álló agresszív farkasnak fenyegető volt. Csak Jack-et védte, de csak azért, mert kötelessége volt, mivel Jack a falkavezér, a vezérünk - a vezérük.
Az agyam nem volt képes gondolkodni. Az egész csak a bosszúról szólt, és arról, hogy megint elvesztettem a családomat, és ők ezt nem értették meg. Dickie pedig ugyanúgy hibás, mint Jack, és mint  a többiek.
Újra előre ugrottam.
Most nem foggal támadtam, csak karommal, mert nem akartam súlyosan megsebesíteni Dickie-t, csak el akartam érni, hogy elálljon az utamból. El akartam ijeszteni, ami egy kicsi, legkevésbé se súlyos karmolással sikerült is. Vinyogott, és olyan "én megpróbáltam" tekintettel nézett Jack-re.
Mondanom se kell, csak megjátszotta magát. Semmi baja nem volt, éppen csak felsértettem a bőrét, még csak nem is vérzett a seb, mégis úgy szenvedett (a közönségének) mintha minimum szilánkosra törtem volna a lábát. Figyelemelterelésnek tökéletes volt, mert lehetőséget kaptam egy új - sikeres - támadásra. És kihasználtam a lehetőséget. Végigkarmoltam Jack jobb arcát a szemétől az orráig. Vérzett. Nagyon. Kicsit erősebb karmolás volt, mint amire számítotam magamtól, de a célnak tökéletesen megfelelt, Jack is hátrálni kezdett. A többiek nem nagyon tudtak saját akaratukból átváltozni, ahhoz meg nem elég hülyék, hogy emberként próbálják felhívni megukra egy agresszív farkas figyelmét. Így - még mindig - teljes figyelmeme Jack-re összpontosult.
Aztán rájöttem, hogy hiába harcolok a sorsom ellen, hiába haragszok rájuk, hiába minden. Gyenge voltam, egyedül voltam, sérült voltam. Hónapok óta most változtam át először, és ez nem tett jót gyógyulófélben lévő szervezetemnek. Szóval, röviden, csak egy sérült, bosszúéhes farkas voltam, egy egészséges és életerős falka kitaszítottja. Ennyi. Pont.
A felébredés - a haragomból, a vörös ködből, vagy nevezzük akárhogy - villámcsapásként ért, és engem jobban meglepett, mint a körülöttem lévőket. Jack megtámadhatott volna, sőt, meg is ölhetett volna, ha neki úgy tetszik, de nem tette. A falka csak elment, otthagytak engem egyedül, én meg bámultam az erdő fáit, és elgondolkoztam azon, hogy mi romlott el az életemben.
Mikor bementem az erdőbe rájöttem, hogy nem azon kéne gondokodnom, hogyan álljak bosszút. Inkább azon, hogy hogyan szerezzem vissza az életemet.