Ailen
Alison nagyon hasonlít Dickie-re. Hosszú, göndör, barna haja van, és barátságos arca. Olyan, mint Dickie, mindig mosolyog. Bár egy kicsit magasabb Dickie-nél... lehet, hogy a hét centis tűsarkainak köszönhette? És a szeme... a szeme is furcsa. Sárszínű. Mintha két teljesen különböző színt kevertek volna össze.
Al nagyon kedves volt hozzám, ami meglepett. Az alakváltók mindig bizalmatlanok voltak velem szemben. Általában megérezték, hogy Született vagyok, és mivel nem tudták, mire vagyok képes, inkább tartották a távolságot. Alison viszont úgy kezelt, mintha egy rég nem látott barátnője lennék. Kedves volt. Furcsa.
A kérdéseinkre elég hamar választ kaptunk, de mikor a hajtóvadászatra terelődött a szó, Al azt mondta, nem vette észre, hogy az emberek pánikolnának az erdei farkasok miatt.
- És vannak még mások? Olyanok, mint te? - kérdeztem tőle.
Egy pillanatig gondolkozott, nézte a fákat a ház előtt... aztán rám nézett, egyenesen a szemembe. Ez is meglepett.
- Van egy kislány... a hegy lábánál él a bátyjával. Hegyi oroszlán. De a bátyja vigyáz rá. Ő farkas, és igyekszik minél távolabb maradni a várostól. Ők nincsenek veszélyben.
- És mások?
- Van egy romkastély, a város szélénél... Állítólag szellemjárta, és néha beköltöznek ritka, hegyi állatok. Egyébként néhány hajléktalan fiatal lakja. Szerintem alakváltók, de még sose néztem utána.
.......
Elmentünk megkeresni őket. Nem volt nehéz, elég nehéz nem észrevenni egy félig leomlott kastélyt. Arra számítottunk, hogy barátságosak lesznek. Csak arra nem számítottunk, hogy a kastély üres lesz. Látszólag üres. Nem olyan volt, mint a képzeletemben. Nem volt hátborzongató, baljós árnyékokkal, pókhálókkal. Tiszta volt és világos. Nem egy luxusvilla, de lakható.
- Nem gondoljátok, hogy át kéne változni? Könnyebben észrevesszük őket, mint az emberi érzékeinkkel.
- Jó ötlet - mondta Dickie és Al teljesen egyszerre.
Csak erre vártak. Nem volt időnk átváltozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése