2011. 04. 30.

,,Ne feledd, hogy a farkas is érző lény. Messziről megérzi a szagodat."

Vérhold



2011. június 25., szombat

5. fejezet

Dickie

Még hallottam Jack hangját a fejemben, mikor Ailen után indultam. Ami egyébként tilos lett volna.  
Az alfa parancsa szent. Nem szeretek parancsolgatni nektek - itt pontosan a szemembe nézett - de nem tehetitek ki magatokat annak a veszélynek, hogy kapcsolatba lépjetek Ailen-nel.
Tudtam, hogy hiába fogadtuk el Jack-et alfának és hiába bíztunk benne. Nagyon tisztelem, de tudom, hogy a halálba vezet minket. És ezen az úton nem vagyok hajlandó vele tartani.
- És még ő mondta, hogy a falkának mindig össze kell tartania... - mondtam, de senki nem hallotta. Ahhoz már túl messze voltam tőlük.
Nagyjából tudtam, hogy hol keressem. Fogadni mertem volna, hogy a tisztásnál táborozott le. Ott van egy patak - szóval van víz, és a vacsi is házhoz jön. A szarvasok oda járnak inni. Viszont azt is nagyon jól tudtam, hogy Ailen nem szeret farkas alakban enni. Nem szereti a nyers karját.
Már közel voltam a tisztáshoz és már éreztem a nyomait, hogy ott járt. A friss vér fémes illatát éreztem. Vadászott. És igen, pont ott, ahol gondoltam, ott ült zsákmánya maradványai mellett. Emberi alakban. Undorodó arccal. Lépteim zajára felnézett és elmosolyodott.
- Jut nekem is? - kérdeztem. Visszanézett a "szarvasmaradékra", az arckifejezése válaszolt helyette.
- Tied.
- Tudod, igazából nem kell.
- Gondoltam. Nekem se kéne. - az arcába visszatért a kicsit egészségesebbnek tűnő pirosas szín.
- Miért jöttél ide?
- Csak szeretném elmondani, hogy szerintem igazságtalan a falka döntése. Sajnálom, hogy akkor és ott nem álltam ki melletted.
- Tudom, Dickie. De az alfa szava szent, nem igaz? Jack már döntött, és te nem állhattál ellen. Elküldött volna téged is. Azt tetted, amit kellett. - Felállt és el akart menni, de tudtam, hogy valamit még mondanom kell. Nem hagyhatom magam lerázni.
- Tudod, igazából mindenki szeretné, ha visszajönnél. Sheba és Lily teljesen kikészülte, mióta elmentél...
- .... mióta elküldtetek....
- ... de Jack még azt se engedi meg nekik, hogy kimondják a nevedet!
Más lány talán kiborult volna, vagy sírva fakad. Nem is tudom. De ő nem. Teljesen nyugodt volt.
- Dickie, mondhatsz nekem akármit, nem tudom elhinni, hogy nem haragszotok. Fogadni merek, hogy Sheba és Lily egyáltalán nem hiányolnak. Igazából  azt is csak nehezen tudom elhinni, hogy te nem haragszol. Talán azért, mert én haragszom magamra.
Felnézett a sötétedő égre és dúdolgatni kezdett. Részéről a téma le volt zárva - részemről annyira nem.
- Tényleg szeretnénk, ha visszajönnél! Csak nem merjük megemlíteni Jack-nek....
- Nem akartok bajba kerülni, értem. Főleg miattam. Épp elég bajt okoztam már, nem? - hallgattunk, mert mindketten tudtuk, mennyire igaza volt. Csak nem akartuk kimondani.
Sokáig csendben maradtunk, egészen beesteledett. Aztán megkért, hogy mondjak valamit - mindegy, mit, csak ne a falkáról. Felejteni akart. Elkezdtem mesélni neki Alison-ról, a húgomról. Még soha, senkinek nem meséltem Alison-ról.
- Négy éves volt, mikor először átváltozott. Nagyon meglepett minket.
- Jéé.. Ő is farkas? Nem is mondtad...
- Nem, ő... fehér hollóvá alakul át... - ez volt a mi kis családi titkunk.
- Tessék? Mintha fehér hollót mondtál volna.
- Jól hallottad.
Meglepetten nézett rám, várta, hogy folytassam a történetet.
- Azt hiszem, mindig az elsőszülött a farkas, de nem vagyok biztos benne... még sosem találkoztam másokkal, akik olyanok, mint ő.
Szinte láttam, ahogy Ailen fejében váltják egymást a gondolatok. Alakváltó, fehér holló, Alison, különlegesek, mások, veszély. Aztán hirtelen megszólalt.
- Meg kell keresnünk őket.
- Miért?
- Ha mi veszélyben vagyunk, előbb vagy utóbb őket is felfedezik. Valószínűleg előbb. És akkor ellenük is hajtóvadászat indul. Figyelmeztetnünk kéne őket. Vagyis őt...
Megértettem. Előkotortam a zsebemből a mobilomat. Három nem fogadott hívás. Jack. Király. De nem foglalkoztam vele. Alison, Alison, Alison. Rögtön hívtam. Néhány szia, mi újság, jól vagytok? után megtudtam, hogy éppen hol lakik és egy találkozót is megbeszéltem vele. Rögtön tudta, hogy mire gondolok, mikor megemlítettem, hogy egy fehér tollas problémáról van szó. Mikor letettem a telefont Ailen-nel egymásra néztünk. Olyan volt az arca mint régen. Mikor még hozzánk tartozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése