,,Ne feledd, hogy a farkas is érző lény. Messziről megérzi a szagodat."
A fogaim pár centire Jack nyakától csattantak össze. A többiek meglepetten hátrébb ugrottak. Igazából a saját reakciómon kicsit még én is meglepődtem, de ez nem változtatott a hangulatomon. A farkasok támadási szokásaihoz híven visszaugrottam, hogy felkészüljek a következő támadásra, de ez a pár másodperc, amit adtam nekik, épp elég volt Jack-nek, hogy összeszedje magát, és Dickie-nek is, hogy átváltozzon. Mikor felnéztem csak azt láttam, hogy Jack előtt áll és rám vicsorog. Nem akart ő megtámadni, tudom, de nekem, mint támadás előtt álló agresszív farkasnak fenyegető volt. Csak Jack-et védte, de csak azért, mert kötelessége volt, mivel Jack a falkavezér, a vezérünk - a vezérük.
Az agyam nem volt képes gondolkodni. Az egész csak a bosszúról szólt, és arról, hogy megint elvesztettem a családomat, és ők ezt nem értették meg. Dickie pedig ugyanúgy hibás, mint Jack, és mint a többiek.
Újra előre ugrottam.
Most nem foggal támadtam, csak karommal, mert nem akartam súlyosan megsebesíteni Dickie-t, csak el akartam érni, hogy elálljon az utamból. El akartam ijeszteni, ami egy kicsi, legkevésbé se súlyos karmolással sikerült is. Vinyogott, és olyan "én megpróbáltam" tekintettel nézett Jack-re.
Mondanom se kell, csak megjátszotta magát. Semmi baja nem volt, éppen csak felsértettem a bőrét, még csak nem is vérzett a seb, mégis úgy szenvedett (a közönségének) mintha minimum szilánkosra törtem volna a lábát. Figyelemelterelésnek tökéletes volt, mert lehetőséget kaptam egy új - sikeres - támadásra. És kihasználtam a lehetőséget. Végigkarmoltam Jack jobb arcát a szemétől az orráig. Vérzett. Nagyon. Kicsit erősebb karmolás volt, mint amire számítotam magamtól, de a célnak tökéletesen megfelelt, Jack is hátrálni kezdett. A többiek nem nagyon tudtak saját akaratukból átváltozni, ahhoz meg nem elég hülyék, hogy emberként próbálják felhívni megukra egy agresszív farkas figyelmét. Így - még mindig - teljes figyelmeme Jack-re összpontosult.
Aztán rájöttem, hogy hiába harcolok a sorsom ellen, hiába haragszok rájuk, hiába minden. Gyenge voltam, egyedül voltam, sérült voltam. Hónapok óta most változtam át először, és ez nem tett jót gyógyulófélben lévő szervezetemnek. Szóval, röviden, csak egy sérült, bosszúéhes farkas voltam, egy egészséges és életerős falka kitaszítottja. Ennyi. Pont.
A felébredés - a haragomból, a vörös ködből, vagy nevezzük akárhogy - villámcsapásként ért, és engem jobban meglepett, mint a körülöttem lévőket. Jack megtámadhatott volna, sőt, meg is ölhetett volna, ha neki úgy tetszik, de nem tette. A falka csak elment, otthagytak engem egyedül, én meg bámultam az erdő fáit, és elgondolkoztam azon, hogy mi romlott el az életemben.
Mikor bementem az erdőbe rájöttem, hogy nem azon kéne gondokodnom, hogyan álljak bosszút. Inkább azon, hogy hogyan szerezzem vissza az életemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése