10. fejezet

Ailen

Mert neked ez a sorsod.
Ezt hallottam, mindig, mindenhol. Az én sorsom, Camille végzete, minden összefügg. Ez vitt vissza a házhoz. A sorsom.
A kulcs hangosan nyikorogva fordult el a zárban, aztán belöktem a nehéz, fehér ajtót. A házban mindent vastag porréteg borított, az egyik sarok pedig egy póknak adott otthont. A régi, nehéz, sötét fából készült polcok a régi életem emlékeit rejtették.
Először az emeletre mentem, a régi szobámba. A barackszínű falak és a fehér bútorok még mindig otthonos hatást keltettek, de nekem már... nem jelentettek semmit. Egy jelet kerestem. Egy jelet, ami utat mutathat, ami segíthet kitalálni, mi a sorsom. A sors, ami eddig olyan kegyetlen volt. A titkos fiókom volt az első, amit megnéztem, de semmit nem találtam benne, amit nem én hagytam ott. Aztán egyenként végignéztem a szoba minden apró zugát. Csak néhány régi fényképet találtam, de valahogy nem voltak ismerősek... Zsebre raktam őket és elindultam lefelé a lépcsőn, a konyhába. Mikor beléptem... azt láttam, hogy egy mosómedve rohangál a konyhaasztalon. Kikergettem a házból, aztán elindultam Alison-hoz és Dickie-hez.

2 órával később

Alison házának teraszán ültem és a képeket nézegettem. Egy-egy mosoly, ami megdermedt ezeken a képeken, és ami most nekem az egész világot jelenti. Hiányoztak. Minden percben. 

- Írás van a hátoldalán. - szólalt meg Alison, akit eddig észre se vettem. A kép hátulján tényleg volt írás.

Ailen!

Ha ezt elolvasod, valami történt velünk, valami, ami miatt nem tudunk segíteni neked. Akármi is történt, tudnod kell, hogy nagyon szeretünk téged. 293-764. A széfben mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. 

Emlékezz ránk!  

Sarah & Peter

Emlékszem... a széf... nem a házban van. Az erdőben. 

...

Amint beütöttem a kódot, kinyílt a széf ajtaja. (Na nem mintha nem ezt vártam volna tőle...) Nem egy köteg pénz volt benne, amire őszintén szólva legjobban számítottam. 

Csak egy vastag, poros könyv.

Sarah & Peter Evenglace - Mások